Videostábunk vakteszt segítségével, egy sommelier, néhány Blaha Lujza téri csöves és egy csapat Gödörnél szórakozó fiatal bevonásával próbálta megtalálni a legrosszabb bort, amely Budapesten kapható. Vajon miből csinálják ezeket?
Bombahír - Bombahír TV
Melyik a legrosszabb kannás bor?
A Hold és a toll problémája újra
Nem tudjuk, hogyan merült fel az Internet legaljának tekintett 4chan fórumon, hogy ugyanazzal a kérdéssel teszteljék netszerte a különféle országok chatelőit, mint mi, de tény, hogy megtették.
Hadüzenet a hőségnek
Ma hajnalban beszámoltunk róla, hogy a Negyedik Köztársaság teljesítve állampolgári kötelességét, vízicsatát hirdetett a Szabadság térre. Olvasónk nem félt megjelenni a helyszínen, és Facebook-oldalunkon megosztotta fotóit.
Így épült újjá a Lajta - exkluzív videóriport
Olvasóink egybehangzó véleménye szerint az idei Szent István-nap legérdekesebb programja a 140 éves Lajta monitorhajó újrakeresztelése volt. De míg más médiumok csupán a ceremónia képeit mutogatták, és technikai analfabétákhoz illő ostobaságokat hordtak össze a hajóról, mi az újjáépítését is figyelemmel kísértük. Látogassanak velünk a fedélzetre!
Repülőnapi videóösszefoglaló
Nehéz feladat egy ennyire látványos, sokrétű és érdekes repülőnapot néhány perces videóriportba sűríteni. De hát akit több érdekel, máskor menjen el megnézni.
Mégsem ússza meg a verekedő antifasiszta
Újabb fordulatot vett a Bombahír TV stábjával verekedni akaró "békés antifasiszta" ügye.
Videó: Buliznak a Puruttya blog olvasói. 18+!!
Az köztudott, hogy az Internet motorja a pornó, de minden bizonnyal nem sokkal maradnak le a fontossági sorrendben a Puruttyához (vagy a vele "hadban álló" Napiszarhoz) hasonló ordenáré blogok sem.
Hegyalja, zárónap
A Hegyalja fesztivál utolsó napja sem telt eseménytelenül. A könnyedebb műfaj kedvelőit a The Grenma és a Kovbojok elégítették ki (zeneileg, persze), míg a zúzósabb zenéket az Epica, az Ossian és a Dalriada szolgáltatta.
Hegyalja, 3. nap
A perzselő hőség ma sem szegte kedvét a zenére szomjas rockereknek, a "teltház" nem megfelelő kifejezés arra, ami a nagyszínpadon fellépő Motörhead zenekart fogadta. Majd meglátjuk, hogy Ákosnak, és a Quimby-nek nagyobb sikere lesz-e.
1. oldal / 5












