Bombahír

Az ember csak nézi, nézegeti. Hogy melyik oldalról is fogja meg. Melyik oldalról kapjon bele. Mint amikor a kimúlt szarvasbika elterül a földön, s az arra sétáló erdész vagy kiránduló lassan járkálja a dögöt körbe-körbe, kapkodja fejét a legyektől, orrát elfacsarja a bűz, s miközben cipőjével imitt-amott belerugdos a tetembe, szívét átjárja valami fájdalmas szomorúság. 2010 július 17-én egy este lépett fel az ETA, a Kretens, a Pink Panthers, a CPg és a QSS.

A budapesti Gödör klub nem az a hely, ahol fontos dolgok történnek. Liberális pöcegödrökben sosem történik fontos dolog. Nem is történhet. „De hát Arthur, lázadj csak nyugodtan. Mi megengedjük neked!” Ezt mondja Eugeniusz bácsi Arthurnak, a fiúnak Mrozek Tangó című drámájában. Ezt mondja, vagy valami hasonlót, lusta vagyok leemelni a polcról és átlapozni az egész darabot, de elhangzik benne valahol. És ebben benne van minden.

Liberális pöcegödrökben sosem történik fontos dolog. Nem is történhet. Szabadelvű korunkban mellesleg sehol sem történhet fontos dolog. A rock and roll területén semmiképp. Ezt úgy általában senki nem hajlandó tudomásul venni, felfogni, vagy akár csak beletörődni. Valahol meg is értem. A negyven-ötvenes túlélő azért, mert egész élete ráment erre az egészre, s az átélt élményeken túl semmi kézzelfoghatót nem tud felmutatni. Hogyan is ismerné el? A tizenéves ifjonc pedig agyilag képtelen átlátni a világ jelenségeit, és soha ennyire manipulált nem volt, mint most, másrészt hogyan is vallhatná be önmagának, hogy egész kis szünidei lázadozása, együttes-póló hordása, bakancsozása, illuminált dalszöveg-ordibálása az égvilágon senkire nem veszélyes. Senkit nem háborít fel. Senkit sem érdekel.

Sem a hatalmat, sem a rendszert, sem az „idősek” világát, ugyanis már a drága jó anyukája is hullarészegen fetrengett a Fekete Lyukban, az dugta meg, aki akarta, s a matematikatanára a szakközépben is tetoválásokkal karján oktatja a tananyagot.

Pedig nem ártana beletörődni. A rock a huszadik század második felének volt formanyelve. Fél évszázadig fontos volt, hatott a világra – legtöbbször károsan -, de mára éppúgy nincs jelentősége, mint a hangosfilmnek.

Szóval a budapesti Gödör klub. Már hónapok óta jöttek-mentek a hírek holmi fesztiválról, ahol egybeterelnék a 80-as évek híres pesti punk-együtteseit. Azokat, akik anno, a Kádár-kor utolsó évtizedében jól megmondták a hatalomnak, amelyik ezt nem is túlzottan díjazta, és a három T választékából a tűrt és tiltott határmezsgyéjére tolta a zenekarokat, a CPg tagjait pedig börtönbüntetésre ítélte.

Jó nagy, fullasztó hodály a Gödör klub, a szellőztetés is megoldva, elfér benne a hatalmas tetem. A dög középen elterítve. Járják, járkálják körbe a népek. Rugdossák belé az utolsót. Pedig egy halottba azért nem illene.

Kezd a Pink Panthers. Félek, a fél tagság nem a régi, de hogy az énekes más, az biztos. És hát részben ő volt a lényeg. Az az előadás. Meg persze az a korszak, és a kis kultúrház, Kőbányán, ahol ezek a dalok elhangzottak, 1987-ben.

Az ehhez hasonló produkciókkal az a legfőbb gond, hogyha ugyanazt ugyanúgy csinálnák, annak sem lenne értelme, de sajnos sokkal rosszabbul csinálják. „Arra vagy te hivatva, hogy jól meg legyél szivatva!”

A CPg mindjárt az elején tapos a dögbe. Önnön tetemét rúgja lelkesen. És még csak fel sem fogják. „Erdős Péter a kurva anyád!” Erdős doktor, az MHV hajdani atyaúristene 1989-ben meghalt. Minek? Hogyan? Miért? Ja, hogy híres szám, sláger, meg nosztalgia? Én azt hittem punk-koncerten vagyunk, és nem a Fásy-mulatóban.

Az ETA maga a hullagyalázás. Vajon az Anarchia c. borzalmat is elvijjogják-e? (Anarchéjja, anarchéjja...) - morfondíroztam odafelé. Naná. Még szép. Mi az hogy! Mivel saját számuk nem nagyon van, gyenge feldolgozásestet láthatunk egy pocsék énekessel, mert Czeller Péter valamiért nem került elő, s egy idióta állt a mikrofon mögött. „Mindjárt felmegyek, s jobban eléneklem!” - mondotta mellettem Virág úr, akivel a 90-es évek elején igen kellemeseket söröztünk, de nem váltotta be ígéretét.

Kretens? Jó zenészek, átlagos számokkal, s jól adják elő. ’83-ban talán fontos volt. „Valaki valamikor mondott valamit, na és?” Nem hinném, hogy felfogták volna a párhuzamot. S legvégén jött meglepetésre a QSS, mely az egyetlen produkció volt az est folyamán, ami ütött. Aminek láttán az ember nem szégyenkezett. Helyettük is. Barangó szövegeiben szellemi töltelék van, s ez korokon átívelő hitelességet kölcsönöz a daloknak. „Anyagcsere-zavarunkat új elmélet magyarázza, vezényszóra ürítünk az össznemzeti latrinákra.”

Osztálytalálkozókon semmi jelentős nem szokott történni. Az ember letolja a képét, farigcsál a múltnak teteméből, elcsomagolja a darabkákat, és eldiskurál régi, letűnt korokról, amikor még értelme volt ennek az egésznek, s amikor még az ember elhitte, hogy a rock and roll fontos. És benne persze ő maga is. És ezt – lássuk be - általában mindenki szereti.