Legalábbis a KDNP-s Lukács Tamás szerint, aki a középfokú végzettség hiányával piszkálta a skinheadből lett jobbikos honatyát.
Zagyva György Gyula felháborítónak nevezte, hogy az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága nem hajlandó tárgyalni a július 4-i gárdarendezvényen történt rendőri túlkapásokról. A témát a bizottság két jobbikos tagja, dr. Gaudi-Nagy Tamás és Mirkóczki Ádám háromszor is szerette volna napirendre vetetni, de mindannyiszor indoklás nélkül elutasították indítványukat. A bizottság ülésén dr. Lukács Tamás, a bizottság elnöke megtiltotta azt is, hogy a jobbikosok a történtekről készült DVD felvételt kiosszák.
– Zagyva György Gyula nem tagja az emberi jogi bizottságnak, talán jobb volna, ha olyan grémiumnak a munkájáról nyilatkozna, amelyikben maga is részt vesz - mondta Lukács. - Ennél nagyobb baj, hogy a jelek szerint a Házszabályt sem ismeri, pedig ehhez még csak le sem kellene tennie a hiányzó érettségijét.
A házszabály szerint ugyanis a bizottság vita nélkül határoz az indítványok napirendre vételéről. A Jobbikot mindháromszor leszavazták a többiek, ez tehát nem az elnök döntése volt. A DVD-osztogatásnak pedig - Lukács szerint - nem a bizottsági ülés a helyszíne, meg lehet tenni máskor, másutt.
A bizottság tagja egyébként Wittner Mária is a Fidesz színeiben, akinek szintén nincs érettségije.
Érettségi nélkül nem háborodhat fel Zagyva György Gyula













Hozzászólások
Nekem sincs még meg az érettségim, mert régen fasz mód abba hagytam és inkább más dolgokkal foglalkoztam mint hogy ott üljek.
Parlamenti képviselőtől azért az ember elvárná...nem én hisz ha nekem nincs nem várhatom el senki mástól sem.
De amúgy ez eleve hülyeség...ott van a Rottweileres cikk.
Ennyi erővel én is ott lehetnék a parlamentben egy személyben vezetve egy anarchista pártot, mint olyan pártatlan, se jobb, se bal, semmit nem mennék előre, de átkozódni, szitkozódni simán tudnék egész nap...főleg ha még fizetnek is érte.
Megértem hogy jót akar, megértem hogy a töke tele van, én eleve értelmetlennek találom az egész parlament munkáját, mert egy véghezvihető folyamat leglassabb változata ez.
De ez esetben semmivel sem jobbak nálam...csak kiabáló őrültek.
De hajrá, respect neki ő legalább elmondja a véleményét!
Nélküle nem lett volna Lengyel rendszerváltás.
Van egy Wittner Mária aki egyetemi díszdoktor is lehetne emberi tartás, kulturált viselkedés de nagylátószögű műveltség terén is.
És volt egy Gál J.,ugye hosszú évtizedekig vezető pozícióban (szinte élet-halál uraként), akinek az itt leírt iskolahiányokat (sőt!) valahogy nem hallottam felemlegetni a parlament egyik oldalán ülőktől sem.
Akkor?Igazat adok Tomcat-nak.Egyúttal csodálkozom, hogy akár esti kurzusban nem kapacitálja a Jobbik a képviselőjét, hisz ezzel vissza is élhet a konkurencia.És él is.
Esetleg egy vaktérképen jelöljék be Európa országait.
Bár mondjuk pártrendszer van, és bólogatójancsik nál mindegy...
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.