Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője hivatalosan is megerősítette, hogy Demszky Gábor főpolgármestert kedden tanúként hallgatták ki.
A Magyar Nemzet keddi számában közölte azt az értesülést, hogy délelőtt tanúként hallgatják ki Demszky Gábor a rendőrség nyomozói a Főkert Zrt. ügyei kapcsán.
Demszky Gábor a Klubrádió reggeli műsorában azt mondta: a BRFK nyomozói "az irodájában látogatják meg" és hallgatják ki. "Elég furcsa, hogy a Magyar Nemzet, mielőtt ez megtörtént volna, információt szerzett és ezt leközölte" - közölte. A főpolgármester szerint ez a nyomozás érdekeivel ellentétes. Hozzátette: információival segíteni fogja a nyomozók munkáját, de nem áll tudomásában, miket fognak kérdezni tőle.
A Magyar Nemzet keddi számában ismerteti, hogy a 2010. június 7-én hűtlen kezelés megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárásban a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának rendőrei elsősorban a fővárosi cég tevékenységéről, szerződéseiről, a közszolgáltató tulajdonában álló gazdasági társaságokról, a főváros által átadott pénzek felhasználásáról kérdezik majd Demszky Gábort.
A Magyar Nemzet szerint a kihallgatáson feltehetően az is téma lesz, hogy a Főkert és leányvállalatai kezelésében lévő ingatlanok milyen módon kerültek ki az önkormányzat tulajdonából.
Frissítés:
12:00 - Véget ért Demszky Gábor főpolgármester tanúkénti meghallgatása kedden a Városházán a Főkert Zrt. ügyeivel kapcsolatban.
A BRFK gazdaságvédelmi főosztályának két nyomozója a meghallgatást a főpolgármester szobájában kezdte meg délelőtt 11 órakor.
A Városháza folyosóján mintegy két tucat újságíró gyűlt össze, arra számítva, hogy a meghallgatást követően Demszky Gábor nyilatkozik majd a sajtónak.

Befejezték Demszky kihallgatását













Hozzászólások
Én aztán információ hiány miatt nem védem Hunvald Györgyöt, a hosszú ideje előzetes letartóztatásba n levő volt, hetedik kerületi polgármestert.
Annyit tudok, hogy Keresztes Imre főügyész szerint a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó bűncselekmények - többek között csalás, csalás kísérlete, hivatalos személy általi vesztegetés, illetve magánokirat-hamisítás - gyanújával, bűnsegédlettel vádolják a polgármestert.
A hírek arról szóltak, hogy elrendelte Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását a bíróság. A Pesti Központi Kerületi Bíróság nyomozati bírája a döntést azzal indokolta: fennáll a bűnismétlés veszélye illetve a szocialista politikus megkísérelheti meghiúsítani az eljárást.
Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség elmondta, hogy Budapest VII. kerületének polgármesteréve l gyanúsítotti kihallgatás során közölték, hogy bűnsegédként gyanúsítják abban a csalási ügyben, amiben a kerület gazdasági bizottságának vezetőjét már korábban őrizetbe vették. Ez azt jelenti, hogy a gyanú szerint a polgármester lehetővé tette, illetve segédkezett a gyanú szerint az ingatlanokkal csalásokban. A polgármestert tehát őrizetbe vették.
Mondom, nem védem Hunvaldot, de helyzete elgondolkodtató .
Hunvald György egy volt polgármester.
Dr. Bethlen Istvánné egy volt polgármester.
Az egyik Budapesten volt.
A másik Délegyházán volt.
Hunvald Györgynek,
nem tudom, elvették e útlevelét, egyébként se mehetne vele sokra a rács mögött.
Dr. Bethlen Istvánnénak,
bizonyára nem, hiszen már folyt ellene a nyomozás bombariadó ügyben, sőt egy másik ügyben éppen akkor emelkedett jogerőre a polgármesteri leváltásához vezető bírósági ítélet, amikor a személy éppen az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodott.
Hunvald Györgynél Budapesten
fennáll a szökés veszélye, kibújás a felelősségre vonás és az eljárás alól.
Dr. Bethlen Istvánnénál Délegyházán
nem áll fenn a szökés veszélye.
Ezek szerint feltételezik, hogy dr. Bethlen Istvánné a birtokában levő útlevéllel nem hagyja el az országot, nem bújik ki a felelősségre vonás és az eljárás alól, nem kísérelheti meghiusítani az ellene folyó eljárást.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság nyomozati bírája a döntés indoklása szerint
Hunvald Györgynél
fennáll a bűnismétlés veszélye, illetve a szocialista politikus megkísérelheti meghiúsítani az eljárást.
Dr. Bethlen Istvánné esetében
Délegyházán tehát nem állhat fenn egy újabb bombariadó, azaz nem fordulhat elő a bűnismétlés veszélye.
Hogy ezt honnan tudják, nem tudom, szerintük tehát nyugodtan tarthat gyűlést az Együtt Délegyházáért Egyesület.
Én mindenesetre
jobban féltem
az életemet és mások életét,
jobban féltem
a tiszta és összebeszélés mentes bírósági eljárást,
mint, hogy magamévá tegyem a nemleges intézkedést.
Megalapozza e gondolatot,
hogy 2010. június 30 án Vokóné dr. Kaltenecker Erzsébet vezető ügyész értesítette dr. Farkas János ügyvédet,
hogy
közveszéllyel fenyegetés vétsége és más bűncselekmény miatt
dr. Bethlen Istvánné ellen
a Pest Megyei rendőrfőkapitán yságon indított bűnügyben a Ráckevei Városi Ügyészség aznap dr. Bethlen Istvánnéval szemben a Ráckevei Városi Bíróságnál vádat emelt.
Budapesten
fennállhat az összebeszélés lehetősége.
Délegyházán
ez nem állhat fenn.
Tudom, mondták általam becsült jogászok, hogy az igazság és a joggyakorlat nem egymást feltételező fogalmak.
De akkor is elgondolkodtat,
a bíróság ítéletéig
miért védekezhet szabadlábon dr. Bethlen Istvánné?
Nem rács mögött lenne a helye
Hunvald Györggyel egy épületben?
Senki nem írhatja elő számomra,
hogy ne féljek egy újabb bombariadótól,
senki nem írhatja elő számomra,
hogy úgy érezzem és elfogadjam,
nem fordul elő bűncselekmény a gyülekezési jog megsértése során.
A vélemény és az aljas cselekedetektől a félelem
állampolgári jog.
Élek vele.
Erdélyi István
"A Városháza folyosóján mintegy két tucat újságíró gyűlt össze, arra számítva, hogy a meghallgatást követően Demszky Gábor
nyilatkozik majd a sajtónakbilincsben távozik az épületből."A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.